Wellness

 

Léböjt és Nordic Walking életmódtábor

Helyszín: Tata, Gottwald Hotel&SPA

Érkezés: csütörtök 11.00

Tervezett időpontok (a holdállás szerint):

2017.

  • február 09 - 12.
  • március 16 - 19.
  • július 13 - 16.
  • szeptember 07 - 10.
  • október 03 - 08.

 

Tisztelt vendégeim!

Változott a jelentkezések feltétele.
Kérem figyelembe venni ezt az új rendszert.
A jelentkezési határidőket nekem is ugyanúgy be kell tartanom, mint a többi vendégénk, ellenkező esetben a szálloda törli a programom, előzetes foglalását.

Kovács Éva táborvezető


 

Legrövidebben Hippokratész fejezte ki a böjt lényegét. Szerinte a böjt elve az, hogy a lecsökkentett táplálkozás időszakában a szervezet mozgósítani tudja tartalékait, öngyógyító képességét, miközben megtisztítja önmagát.
A hangsúly a megtisztításon és az öngyógyításon van. A böjtölés olyan a szervezetnek, mint a nagytakarítás, de szokták „kés nélküli operációnak” is nevezni. Ekkor kerül sor ugyanis a kötőszövetben, a belekben felhalmozott salak- és méreganyagok, kórokozók, elhalt sejtmaradványok, orvosságok maradványainak, és a nikotinnak a kitakarítására, de ugyanekkor bomlanak le a zsírszövetek és az érfalak lerakódásai is.
Lényeges a kúra alatt az aktív mozgás! Ilyenkor felgyorsul a vérkeringés, így a méreganyagok gyorsabban jutnak el a kiválasztó szerveinkbe.
A legfontosabb a böjt alatt a megfelelő vitamin és ásványi anyagok pótlása.

 

A tábor lényege:

  • 4 nap alatt összeszűkül a gyomor, könnyebben boldogulnak a vendégek már otthon a tábor utáni étrenddel
  • 2-4 kg(nagy súlynál még több) testsúlyvesztés mindenkinél eredményként könyvelhető el.
  • A belső tisztítás eredménye a bőrön is jelentősen meglátszik

Amire készülj: napi 5 óra intenzív mozgás, melyet fokozatosan vezetünk a statikustól a dinamikus felé, előkészítve ezzel az izomzatot a fokozott terhelésre. Napi 1-2 x 7 km-es Nordic Walking túra van a szálloda melletti csodálatos ősparkban és igény szerinti napi tenisztréning. Az Nordic Walking a testünk több mint 660 izmának 90%-át igénybe veszi. A helyes technika használatakor a kar, váll, nyak és a hát izmait is megmozgatja, ami a mai irodai társadalom tagjainak létfontosságú. Ezen felül erősíti a szívet és javítja a vérkeringést. A sima gyalogláshoz képest a NW 20%kal több kalóriaégetéssel jár. A Somatotropin növekedési hormon fontos a zsírégetéshez, a pajzsmirigy hormonok segítik az oxigénfelvételt. Ha nincs kedved a bottal menni, gyalogolhatsz nélküle is. Előnye továbbá a teljes testi és lelki kikapcsolódás, a gyönyörű környezetben a test és a lélek harmóniájának visszaállítása – a közvetlen mellettünk lévő Tatai öreg tó , a minden igényt kielégítő wellness részleg, mind-mind ezt segíti elő.

A kurzus időpontja, a holdállás szerint

 

A böjtkúra menete:

Mindig egy ráhangoló nappal kezdjük a böjtöt, illetve előzzük meg az első napot, amikor is sok folyadékot, és kevés szilárd táplálékot veszünk magunkhoz. Átállítjuk a szervezetünket a 3 óránkénti kis mennyiséghez.

Ezután következik a minimum 4, maximum 10 napos aktív léböjt, amikor a megtervezett és előre átgondolt étkezések közé megfelelő mozgás-anyagot is beiktatunk, napi órarend szerinti rendszerességgel. Fontos az aktív mozgás a böjt során!
Nagyon fontos, hogy az ember ilyenkor csak önmagával, a testével és a lelkével foglalkozzon, egy olyan közösségben, ahol mindenki ezt teszi. Egy ugyanazon cél érdekében tevékenykedő emberek ereje összeadódik és így a gyengébbek is sodródnak az árral és észrevétlenül oldják meg azokat a problémákat, amik eddig meggátolták a böjt szakszerű elvégzését otthon a megszokott környezetükben.


Részvételi díj:
82.000 Ft/fő (+egy ágyas felár: 15.000 Ft)
Külsősöknek: 45.000 Ft/fő (nem alszanak a szállodában)

Az ár tartalmazza:

  • 3 éjszaka szállást, a 4 nap programot, napi 5-7 óra tornát, túrát (07.00 - 19.00 ig)
  • Nordic walking, napi 1-2x, valamint jóga, pilates, gerincgimnasztika, tae-bo, capoeira, zsírégető fitness, aqua jogging vizitorna, derék-ferdehas tréning, határzóna,
  • Vízi bicikli-party a tatai tavon!!!(nyáron)
  • Minden résztvevőnek 1 alakformáló masszázs, + Tibeti tüskepárna kezelést
  • Napi 5x vércsoport szerinti léböjt diétát, méregtelenítő teát, ásványvizet
  • A szálloda wellness részlegének teljes és korlátlan használatát, fürdőköpeny és törülköző igényével együtt.

Akinek van Nordic Walking botja, kérem hozza magával, mivel a magasságához kell a botot mindenkinek megválasztani.

Méretek: 159-165 cm magassághoz 105 cm es bot,
  166-172 cm magassághoz 115 cm-es bot,
  173-180 cm magassághoz 120 cm-es bot,
  181-187 cm magassághoz 125 cm-es bot.

Néhány darabbal mi is rendelkezünk (10 pár) Kérjük jelentkezéskor jelezze botigényét!!

 

Táborvezető:

Kovács Éva, fitness-wellness szakember

Tel.: 20-9332-602

Email: k.evicska@t-online.hu, kovacseva2013@gmail.com

www.kovacsevareform.hu


Jelentkezz időben a fenti email címen.
(Kovács Éva a címzett, és Böjt tábor+az aktuális dátum a tárgy!)

Jelentkezésed csak akkor áll módunkban elfogadni, ha a határidőig az alábbi számlára beérkezik az előleged. Miután azokat továbbítjuk a szállodának, ha mégsem tudnál eljönni, gondoskodj magad helyett valakiről.

ERSTE Bank 11600006-00000000-63505139 számla szám.